A budakalászi művelődési ház nagy hagyományú Aprók tánca foglalkozásaira sok szeretettel várjuk a kisgyerekeket és a velük érkező tesókat, szülőket, nagyszülőket!
Június 14-én rendhagyó Aprók Tánca lesz!
A szokásos csütörtök helyett szombaton várjuk a kis táncosokat, ugyanis a Kalászi Vigasságok keretén belül rendezzük meg a népszerű gyereknéptánc programunkat. Ráadásul ez alkalommal ingyenes lesz ez a program is!
Az év aktuális időszakához, ünnepeihez kapcsolódó népdalokat, mondókákat és tánclépéseket most is Hutter Anett segítségével ismerhetik meg a gyerkőcök, a zenei kíséretet pedig, ahogy évtizedek óta mindig, a nagyszerű Budakalászi Tamburazenekar szolgáltatja. A kézműves foglalkozást Hevér Csenge vezeti.
A programot elsősorban 1,5 évestől 7 éves korig ajánljuk.