Cuki Presszó

Loading Események

Cuki Presszó

ÜLJ LE MELLÉM! koncert

Már a cím is sejtetni engedi, hogy valami bensőséges, közvetlen hangulatú koncertre számíthatunk, de ugye ez eddig sem volt másképpen. A zenekar annyit árult el, hogy tábortűzi koncerthangulatot szeretne teremteni, ami lassan kiveszik ebből a világból.

A Cuki Presszó zenekar 2014 őszén alakult. A ex-CAFB tagokat soraiban tudó zenekar célja volt a CAFB zenekar repertoárján szereplő dalok akusztikus átdolgozása. Az első koncert olyan jól sikerült, a dalok annyira megváltoztak és újra értelmezést kaptak, hogy már a névhez sem ragaszkodtak, ekkor lett a zenekar neve CUKI PRESSZÓ. A miértre ITT kapható válasz.

A zenekar első fellépése 2014. decemberében volt a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban. Az idők folyamán CP tagok voltak Szitás Tibor, Mogyorósi István, Mészáros Tibor, Szepesi Máté, Spischák Dávid. A koncerteken neves vendégzenészekkel is kiegészül az együttes: Rák Béla, Milosevits Mirko, José Rey Perez, Kiss László. Együtt játszottunk Charle Nice-szal és Gyenes Bélával.

Videoklip: ITT

Kondella Krisztán – ütősök,

Kreisz György – basszusgitár

Sütő Lajos – akusztikus gitár, ének

Szőllősi Lajos – szólógitár

Vendég: Erdélyi Orsolya, Tráger Lili, Fábián Zoltán, José Rey Perez

Jegyek kaphatók elővételben az irodában és a koncert előtt a helyszínen a befogadóképesség erejéig. Fogyatékkal élők és kísérőjük, illetve nyolc év alatti gyermekek részére ingyenes a belépés. A program a Rockház Programsorozat része.

 

2022. december 18.

Részletek

Dátum: december 18.
Időpont: 18:00 - 20:00

Kerekesszékkel megközelíthető program Gyermekbarát program

Helyszín

Bálterem

Szentendrei út 9.
Budakalász,Pest

Megnyitás Google Térképen