VI. Tavaszköszöntő Városi Népzenei Találkozó

Loading Események
  • Ez az esemény elmúlt.

VI. Tavaszköszöntő Városi Népzenei Találkozó

Tavaszköszöntő - Zeneiskola

Szerdán lesz a VI. Tavaszköszöntő Városi Népzenei Találkozó a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében, ahol a kalászi iskolások 37 egyéni és csoportos produkcióval készülnek. Minden népzenekedvelőt szeretettel várnak!

Nyolc éve Papp Ágnes népi énektanár felvetésére indította el a kalászi zeneiskola a Tavaszköszöntő Városi Népzenei Találkozót, amit a pandémia két évétől eltekintve minden évben megrendeznek. Idén március 5-én 9 órától a kalászi általános iskolák diákjai, osztályai, valamint főképp a zeneiskola növendékei énekelnek és muzsikálnak a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár báltermében. Az előadásokat szakmai szemmel is figyelik; neves zsűritagok jellemzik a produkciókat kiemelve azok erősségeit.

Idén a zsűri tagjai:

  • Szabó Ágnes okleveles etnográfus és népi ének tanár, zenei mentortanár,
  • Dévai János KÓTA Életmű-díjas népzenész, zenetanár, etnográfus, a Magyar Rádió népzene-szerkesztőségének nyugalmazott vezetője és Vass Lajos, a Népzenei Szövetség szakmai vezetője,
  • Szerényi Béla Martin György- és Erdélyi Zsuzsanna-díjas előadóművész, hangszerkészítő mester, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusa.

Az előadásokat követően a résztvevők kézműves foglalkozáson és játékokon vesznek majd részt, majd az emléklapok kiosztása után szakmai beszélgetésen vehetünk részt a zsűri tagjaival.

Aki teheti,  jöjjön, köszöntsük népzenével az érkező tavaszt!

2025. március 05.
Ingyenes

Részletek

Dátum: március 5.
Időpont: 09:00 - 16:00

Kerekesszékkel megközelíthető program Gyermekbarát program

Helyszín

Bálterem

Szentendrei út 9.
Budakalász, Pest

Megnyitás Google Térképen