,,Egy színésznek semmi más fegyvere nincs, csak a fantáziája’’ – 85 éves lenne Sinkó László színművész

,,Egy színésznek semmi más fegyvere nincs, csak a fantáziája’’ – 85 éves lenne Sinkó László színművész

Sinkó László színművészre, Budakalász díszpolgárára kettős évfordulón emlékezünk 2025-ben: idén lenne 85 éves, és sajnos már 10 éve nincs közöttünk

Sinkó László Budapesten született 1940. március 18-án Göndöcs Terézia és Sinkovits Jenő gyermekeként. Testvérei Sinkovits Imre és Sinkovits Katalin. Gyermekkorát és ifjúságát az óbudai Zápor utcában töltötte. Az Óbudai Árpád Gimnázium diákjaként már fiatalon színjátszó kört alapított. Nem szeretett iskolába járni, a művészet és a sport vonzotta. Már egészen fiatal korában megmutatkozott különleges rajztehetsége. Testvérét, Imrét rendszeresen nézve a színpadon, eldöntötte, hogy ő is színész szeretne lenni. 1962-ben végzett a Színház -és Filmművészeti Főiskolán Budapesten, majd a debreceni Csokonai Színházba szerződött. Ezekben az években ismerkedett meg feleségével Gabriellával.

A debreceni pályakezdő évek után Budapestre szerződött, a Nemzeti Színházba, ahol több alkalommal együtt játszhatott testvérével, Imrével. Édesapjától engedélyt kérve megváltoztatta a nevét Sinkovitsról Sinkóra, hogy a művészvilágban ne „kis Sinkovitsként” emlegessék. Imrével kiváló volt a kapcsolata, csakúgy, mint külföldön élő húgukkal, Katalinnal.

A film világába a Fügefalevél című alkotással tört be. A Kezdet című film forgatása alatt olyan súlyos lovasbalesetet szenvedett, ami majdnem az életébe került. Ezt követően őszült meg, fehér haja később a védjegyévé vált.

Színészetében az igazi áttörés akkor érkezett, amikor 1982-ben kollégáival megalapították a legendás Katona József Színházat. Egy teljesen új színházi hitvallás jött létre, avantgárd irányzatok, szatírák, a közönséggel való párbeszéd, és ebben a realista megközelítésben Sinkó László brillírozott, kiteljesedett, és az ország egyik legjobb színészévé vált.

A Katona József Színházzal bejárták a világot. Híres színházi fesztiválokon léptek fel és nyertek díjakat (Bécs, London, Párizs, Moszkva, Barcelona, Bogota, Caracas, Buenos Aires, Chicago). Übü királyként sokszor megismerték a külföldi városokban, az előadások után, éttermekben és az utcán is. A Katonában főbb szerepeket játszott ezekben a darabokban: Canetti: Esküvő; Kornis Mihály: Hallelujah; Csehov: Három Nővér; Ionesco: Meghal a király; Csehov: A manó; Spiró György: Az imposztor; Gogol: A revizor; Alfred Jarry: Übü király; Csehov: Platonov.

1994-1998 között a budapesti Új Színház tagja volt, majd 2003-ig szabadúszóként dolgozott.

2003 és 2015 között a Nemzeti Színház tagja, ahol olyan darabokban brillírozott, mint a Bánk Bán, Czillei és a Hunyadiak, Farsang, Oidipusz, Sárga Liliom, A Mester és Margarita, Tizenkét dühös ember, Mein Kampf (Harcom), Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Három nővér, A fösvény.

Utolsó színházi szerepe a Zűrzavaros éjszaka című Caragiale darab volt.

Színházi munkássága mellett generációjának egyik legmeghatározóbb szinkronszínésze volt. Az emberek sokszor különleges orgánumáról ismerték fel. Anthony Hopkins állandó magyar hangjaként hallhattuk őt, de szinkronizálta Jack Nicholsont, Gene Hackmant, Leslie Nielsent, és ő adta hangját Grabowskinak az ikonikus Macskafogó című magyar rajzfilmben.

Rendezőként is kipróbálta magát a Halleluja (1995) és a Nyugállomány előtt (2001) című előadásokban.

Televíziós alkotások tucatjaiban játszott munkássága során (Caligula helytartója, Szemenszedett igazság, Szarkofág stb.),  a rendkívül népszerű Szomszédokban is szerepelt, ami a magyar televíziózás első sikeres, évekig tartó sorozata volt.

Legnépszerűbb filmjei, amelyekben a nézők a mozivásznon is láthatták: a Fügefalevél, Üvegtigris 2, Csak szex és más semmi és A Hídember.

Sinkó László színészi munkássága mellett rajongott a sportért és a természetért. Életének egyik legmeghatározóbb és legszebb élménye volt, amikor narrátorként bejárta Rockenbauer Pállal és csapatával az országot, és ebből született a máig népszerű Másfélmillió Lépés Magyarországon című ikonikus televíziós produkció. A stáb tagjai életre szóló barátságot kötöttek, és több, mint húsz éven keresztül minden év augusztusában összegyűltek Sinkó László budakalászi otthonában. A csapat tagjai Sinkó László 2015-ben bekövetkezett halála után is rendszeresen látogatják színész barátjuk nyughelyét Budakalászon.

Példás magánéletet élt, feleségével, a magyar -történelem szakos tanár Gabriellával 50 évig éltek házasságban. Két gyermekük született, a későbbi olimpikon Andrea, és Máté. Unokái: Vivien, Márk, és Szonja. Sinkó Lászlónak 2011-ben a Budakalász díszpolgára címet adományozták.

Díjai, elismerései

1972 Jászai-díj | 1982 Érdemes Művész | 1987 Kiváló Művész | 1992 Színikritikusok díja

1992 XI. Országos Színházi találkozó díja | 1995 Kossuth-díj | 2011 Budakalász díszpolgára

2013 Halhatatlanok Társulatának tagja | 2014 Nemzet Művésze

 

Az Újságmúzeum személyes hangvételű megemlékezését Sinkó Lászlóról ide kattintva olvashatják.