Egy álom vált valóra
Melengető nyárutón, kápráztató fényekben fürödve valósíthattuk meg az első Kalászi Kultúr Piknik programunkat.
Melengető nyárutón, kápráztató fényekben fürödve valósíthattuk meg az első Kalászi Kultúr Piknik programunkat.
Nem először van szerencsénk Budakalászon hallgatni Kollár-Klemencz László zenéjét. Szeptember 11-én az I.
“Jazz itthon és otthon” – ez a címe a Jazzformers együttes koncertjének,
A Faluháznál is csatlakozhatnak a kisdiákok a GyalogBuszozók csoportjához. A GyalogBus –
A csapat kezdeti, leányfalui katolikus és református hívekből, valamint nem hívőkből álló 20–24 fős magja az évek során kiegészült a szomszédos települések (Szentendre,
A szakma kiválóságai, elismert mesterek hozzák el látványműhelyeiket az idei Városnapra.
Lelkes budakalásziak maroknyi csapata fogott össze ismét a jó ügy érdekében a ma délelőtti órákban a hamarosan megnyíló új Patakpart Általános iskola felhívására reagálva.
Az idei Városnap egyik kiemelt eseménye a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány Tűzvarázs című műsora,
A No Comment Tánciskolát Ódor Dániel alapította 2008-ban és azóta is vezeti 14 tanár kollégájával együtt.
Művelődési Házunk a Pilis-Dunakanyari régió közkedvelt kulturális és közösségi színtere.