Budakalász ősszel is remek helyszín az aktív kikapcsolódásra, számos közösségi sporteseményre várjuk az érdeklődőket.
Az Európai Mobilitási Hét programjaihoz kapcsolódva szeptember 17-én reggel 6.30 – 9.00 óra között a Sport utcánál a gáton finom reggelivel és frissítővel várjuk a biciklivel érkezőket. Szeptember 21-én szombaton pedig arra bíztatunk mindenkit, hogy bringázzunk be együtt biztonságos útvonalon a budakalászi művelődési háztól az Országházig majd vissza.
Még mindig két keréken gurulva szeptember 22-én vasárnap délelőtt várjuk a bicikliseket a Tour de Kalász amatőr kerékpár versenyre. A nevezést már 9 órától megnyitjuk a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár udvarán és a rajtok is innen indulnak 10 órától. Minden korosztályra gondolunk, hiszen 10 kategóriában, 6,5 és 16 kilométeres távon állhatunk rajt elé. A verseny vendége Parti András magyar mountain bike versenyző, négyszeres olimpikon, aki közösségi beszélgetésen mesél a sportág kihívásairól, ezt követően pedig a dobogón állóknak is átadja az érmeket.
Október első szombatján 42. alkalommal nevezhetünk a Tófutásra, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan az Omszk – tó köré szervezünk. Regisztrációra 9 órától nyílik lehetőség, több kategóriában várjuk a futókat: óvodás, alsó és felső tagozatos fiúk és lányok, felnőttek és szeniorok állhatnak rajthoz. Természetesen a színvonalas kísérő programok sem maradhatnak el, igazi közösségépítő élményben lehet részünk ismét.
A nagy sikernek örvendő ingyenes keddi tornaalkalmak is folytatódnak a művelődési ház báltermében: gerinctorna, jóga, mélyizom erősítő – átmozgató torna és hibrid edzés váltakozva várja a mozogni vágyókat.