A szentendrei gyökerű, Szepesi Mátyás frontember által vezetett háromfős Konyha több mint egy évtizede írja különleges dalait, amelyek minden sora személyes, mégis meghagyja a hallgatók számára a helyet saját történetünknek és ismeretlenek ezreiből teremtenek közösséget.
Bár a csapat 2019-ben jutott el a szélesebb közönség-sikerig “Százszor visszajátszott” és “Földrevaló” című dalaival (előbbi tizenhét, utóbbi hatmillió Youtube lejátszásnál tart), immáron öt albummal büszkélkedhet. Dalaik – akárcsak egy valódi konyha – személyes térként működnek, amelyek észrevétlenül nyitják ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató beléjük költözhessen, szeressen, sírjon, vigadjon, elveszítse és megtalálja magát.
Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a szív kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros biztos kézzel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat és a lendületet változatos, modern popzenéjükhöz.
Budakalászi koncertjükön teljes eddigi életművükből csemegéznek.
Jegyek elővételben a tixa.hu oldalon és az esemény napján a helyszínen válthatók.
Kedves Vendégeink!
A művelődési ház hátsó parkolója, továbbá a könyvtár előtti parkoló az építési munkálatok miatt nem használható.
Kérjük, vegyék ezt figyelembe, amikor elindulnak hozzánk egy programra.
Az autókat a művelődési ház első parkolójában lehet hagyni, azonban előfordulhat, hogy ott már nincs hely. A legközelebbi parkolási lehetőség a József Attila utca két oldalán van, illetve a Szentendrei útról a Klinger Henrik utcába bekanyarodva találnak még parkolókat, melyeket a város erre a célra alakított ki. Itt számos parkolásra alkalmas hely van, a területrendezés megtörtént és a közvilágítás fejlesztése is folyamatban van.
Együttműködésüket előre is köszönjük!
További részletek a művelődési ház udvarán folyó munkálatokról itt.