“Jégbe zárt fájdalom” – kortárs zenei est

Loading Események
  • Ez az esemény elmúlt.

“Jégbe zárt fájdalom” – kortárs zenei est

Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje

Közreműködők: 

Újházi Gyöngyi – gordonka
Kanyó Dávid – fuvola, piccolo
Monostori Gábor – zongora 

Az estet – eltekintve néhány oldott pillanattól – az elmúlás feletti bánat, fájdalom foglalja egybe, hiszen nem csak a darabok címei jelzik az élet komor fényeit, hanem a darabok zeneisége is. A cím egyébként – mely az esten felhangzó első darabé is – ismerős azoknak, akik olvasták Karel Schultz könyvét Michelangelo Buonarottiról, hiszen ennek címe: Kőbe zárt fájdalom. Ezen felül az est vezérfonala a víz is, mely különböző színekben, halmazállapotban jelenik meg. S ami még összekapcsolja a kompozíciókat – és a szerzőket is – hogy számos darab közülük szinte ugyanazon a helyen született, Dunabogdányban, ahol mindkét zeneszerző alkot, ahol „műhelyeik” légvonalban mindössze néhány 10 méterre találhatók. Az esten jelen lesz a két alkotó is, akik maguk avatják be az érdeklődőket a darabok keletkezéstörténetébe. 

Program:  

Bánkövi: Jégbe zárt fájdalom 
Kutrik: Limerickek 
Bánkövi: A meghajlott jég fénye 
Kutrik: Crossing V 
Bánkövi: Délaissement
Kutrik: Introverted confessions 
Bánkövi: Megtört szárnyú madarak
Kutrik: Crossing IV 
Bánkövi: Hidrofónia 

Műveikről beszélnek a szerzők.
A belépés díjtalan! 

2024. november 05.
Ingyenes

Részletek

Dátum: november 5.
Időpont: 18:00

Kerekesszékkel megközelíthető program Gyermekbarát program

Helyszín

Díszterem

Szentendrei út 9.
Budakalász, 2011

Megnyitás Google Térképen