Közművelődés és minden is…
A mögöttünk hagyott, embert próbáló esztendők alatt megtanulhattuk mit jelent a részleges és teljes zárás-nyitás,
A mögöttünk hagyott, embert próbáló esztendők alatt megtanulhattuk mit jelent a részleges és teljes zárás-nyitás,
Ahogyan a könyvesboltokban az advent a legkiemelkedőbb időszak egész évben,
Kedves Látogatóink!
Értesítjük Önöket, hogy a holnap délelőtti Cinege Zenebölcsi foglalkozás betegség miatt elmarad.
Ismét izgalmas kísérőprogrammal bővül a Mentáskert piac kínálata november 24-én 15 –
Váratlan tragédia és óriási veszteség érte a várost. Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt,
Indul a kabátkampány a Faluház udvarán
A szegénység,
Közös gyertyagyújtásra várjuk a budakalásziakat adventi hétvégéinken, amelyekre a helyi oktatási- nevelési intézményekbe járó gyermekek önálló ünnepi műsorral is készülnek.
Felejthetetlen délutánokat tölthetünk együtt advent idején a Dunakanyar Népművészeti Egyesület szervezésében megvalósuló hagyományőrző műhelyfoglalkozások során.
A Numizmatikai klub a Magyar Numizmatikai Társulat kihelyezett egységeként, nagy érdeklődéssel övezve kezdte meg működését a Művelődési Házban.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a ma esti Ferenczi György koncert legnagyobb sajnálatunkra betegség miatt elmarad!