TELTHÁZ! A magánytól az összetartozásig – Pál Feri atya előadása

Loading Események
  • Ez az esemény elmúlt.

TELTHÁZ! A magánytól az összetartozásig – Pál Feri atya előadása

FRISS: köszönjük a nagy érdeklődést, helyben már nem fogunk jegyet árusítani az előadásra!

 

Hogyan tudunk tartósan és elégedetten valakivel együtt élni?

Az esemény a Házasság Hete programsorozat részeként kerül megrendezésre. Az eseményt követően a szerző könyvvásárral egybekötött dedikálást tart.

“A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély – ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától – most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk – most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet – most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak – körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik – mint annyi minden más – válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez… Nekünk miért nem? ” Forrás: Pál Ferenc azonos című könyvéből

A program ideje alatt kávézónk finom italokkal, retró melegszendviccsel, somlóival, aranygaluskával és Lavazza kávéval várja vendégeit!

Jegyek kaphatók: ITT és az esemény előtt a helyszínen.

Bővebben:

https://hazassaghete.hu/

2022. február 19.

Részletek

Dátum: 2022. 02. 19.
Időpont: 19:00 - 20:00

Kerekesszékkel megközelíthető program Gyermekbarát program

Helyszín

Bálterem

Szentendrei út 9.
Budakalász, Pest

Megnyitás Google Térképen