- Ez az esemény elmúlt.
Telegram koncert
Az elmúlt több mint három évtizedben felmerült a nyolcvanas évek végének egyik sikeres hard rock csapatának újra indulása, ám az esemény egészen 2021 januárjáig váratott magára. Ekkor viszont szupergrupp alakult.
Vedres Joe gitáros, zenekarvezető: a Beatrice-ben, a Bikiniben, a Machine Mouse-ban, a Whitesnake Tribute Bandben és a Hitrockban is letette névjegyét, a Telegram újjáalakításával magasra tette a lécet. Amellett, hogy a zenekar motorja, szólógitárosa, zenét szerez, hangszerel, nem utolsó sorban ő végzi a stúdiómunkálatokat.
A hard rock gyökereiből táplálkozó korszerű, minőségi rock muzsikához olyan társakat keresett, akik kellő rutinnal, empátiával, nem utolsó sorban a rock iránti messzemenő elkötelezettséggel vesznek részt a közös munkában. Ugyanakkor fontos szempont, hogy a tagok más formációkban már bizonyítottak.
Mr. Basary énekes: a hazai rock élet egyik legjellegzetesebb arca, aki tizenhét éves korától hol billentyűsként, de inkább különleges orgánumú énekes-frontemberként magabiztosan mozog a színpadon. A kölyökkori Torzonborz együttestől kezdve az Orient, illetve a HIT-en, majd a Wastapson és a Missión keresztül eljutott a Metal Company, illetve a Bill és a Box Company formációkig, hogy aztán 1988-ban Hirleman Bercivel, Makovics Dénessel és Balogh Mihállyal megalapítsa a Telegram együttest (Vedres Joe második gitárosként egy évvel később lépett be). Életre hívja a Mr. Basary Groupot, hosszú időt tölt a Kormorán, azt követően az Örökség frontvonalában. Mindeközben a Hitrockban, az Atilla Fiai Társulatban és több rockoperában is énekel.
Kalmár Géza billentyűs: elmondhatja magáról, hogy szinte azonnal a mélyvízben kezdett, amikor beállt a Prognózis együttesbe Jankai Bélát helyettesíteni. Ezzel megalapozta hírnevét. Említésre méltó zenekarai még a Slamovits István fémjelezte No együttes, a Tunyogi Rock Band, de komoly virtuozitással mozgatta meg a billentyűzetet a Gary Moore hard rock korszakát reprezentáló tribute zenekarban, az Empty Roomsban, a GT Projectben, a Fekete Skorpióban illetve a Historica zenekarban.
Takács Roland basszusgitáros: első zenekara az osztrák „Rusty” International Showband, amelyet az ugyancsak ausztriai Fallen Angels követett. Huszonöt éve tartó zenei munkásságát változatos session munkák, valamint saját zenekarok jellemzik, amely a rocktól a dzsesszig szinte minden műfajt felölelnek. Közülük a legfontosabbak: az Alapi Band, a B2B3 trió, a Koós Réka Band, a Whitesnake Tribute Band, valamint az olyan színházi produkciók, mint a Varga Miklós Band, Feke Pál, a The Blues Brothers Show Band, az Alapi Power Trio, a Magyar Állami Operaház WagnerRock, és az Opera sziget produkciók. Jelenlegi saját zenekarok: a Molotov Funk, az Ocho Macho és a Lindám.
Sümeghi Tamás dobos: amatőr rock csapatokban kezdett, majd a Tóth Sándor vezetésével működő big bandben folytatta a pályafutását. Ezt követően a Sugarloaf zenekarban ütötte a bőröket, ahol zeneszerzőként és előadóként is több aranylemezt vehetett át. További munkái: Szekeres Tamással a Gitármánia Akadémián, illetve a gitáros szólólemezein, a Keresztes Ildikó Band, amelyben közös műsorban szerepelt többek között Balázs Fecóval és Varga Miklóssal. Meghívást kapott különböző komoly/rockzenei crossover produkciókba, ahol a tőle megszokott magas színvonalon látta el feladatát. Megfordult az Alapi Power Trióban, dobolt a Garda-Benkő Zenekarban, majd az Action csapatához csatlakozott. Megalapította a Das Funk formációt, majd beválogatták az amerikai Dr. Szöszi musical magyar zenekarába, ahol session zenészként is jelen van. Külföldi és belföldi turnéi során többek közt Andy Irvine amerikai basszusgitárost, Harold Tod (Lenny Kravitz) szaxofonost is kísérte. Fellépett a Voice és az X-Factor énekeseivel, de találkozhattunk vele az Örökség zenekar színpadán is.
A koncert a Mentáskert Színpad rendezvénye, a Rockház zenei sorozatunk folytatásaként kerül megrendezésre.
Az esemény a hatályos járványügyi rendelkezések betartásával látogatható. Tízéves kor alatt a program ingyenes.
Jegyek válthatók:
2021. június 27.
Részletek
Dátum: | 2021. 06. 27. |
---|---|
Időpont: | 20:30 |
Kerekesszékkel megközelíthető program Gyermekbarát program