A Magyar Kultúra Napi programok megszervezése apropóján a közművelődés és közösségépítés elhivatott építőmunkásaként elgondolkozik az emberfia, mi is történt az elmúlt esztendőben a közművelődés háza táján.
A körvonalazódó kép összetett és sokszínű. Az elmúlt esztendőben közösségépítő hivatásunk legnagyobb ellenfeleként sajnálatos módon továbbra is járványhelyzet és annak szerteágazó következményei szerepeltek az első helyen.
A pandémia purgatóriumában további megerősítést nyertünk, hogy az emberi társas kapcsolatok pillérére épülő közösségépítő munkánk létszükséglet. A virtuális tér nem mindenre alkalmas, nem jelent minden esetben megoldást. Társas kapcsolataink térben, időben, helyben meghatározva látva, tapintva, érezve, hallva, szagolva működnek rendeltetésszerűen.
A járvány idézte mentális prés közepette pozitív folyamatok is elkezdődtek, illetve folytatódtak. A Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési programja tovább erősödött. Külsős oktatóként látleletet kaphattam Pest megye közművelődési állapotáról. Jelentős különbségek adódnak egy-egy település közművelődési lehetőségei között. Számos tapasztalattal gazdagodva számomra a legörömtelibb a tanulók őszintesége, a józan helyzetelemzésük és a lelkesedésük volt.
Bővülő pályázati források között végre eszközfejlesztésre fordítható lehetőségek is felbukkantak, az új Európai Uniós pályázati ciklus is biztató a jövőt érintő pályázatok tekintetében.
Oly hosszú idő után bérfejlesztésre is sor kerül a közművelődés terén, legyen ez az első lépés az anyagi megbecsülés rögös országútján.
Reméljük, hogy ebben az esztendőben a pandémia tömött hátizsákját végre letehetjük, a helyenként fojtogató szabályrendszeren lazíthatunk, a közösségépítés szegletköveként visszanyerjük mozgásterünket és nyugodtabb körülmények között folytathatjuk a hivatásunkat.
Benkó Attila
A cikk megjelent a Pilis – Dunakanyari Hírmondó januári lapszámában.
