Felkészülés a nyári szezonra

Felkészülés a nyári szezonra

Az újranyitott Kós Károly Művelődési Ház lombos fák övezte kertjében holnap debütál Mentáskert Színpadunk első koncertjével. A nyár folyamán további eseményekkel készülünk ugyanitt a korábbi Örömzene, Hangfonó, Rockház programsorozataink folytatásaként. E rendezvényeink az őstermelői piaccal párhuzamosan, illetve alkalmanként más napokon is látogathatók lesznek a Ház kertjében. Rockház sorozatunk neves fellépők részvételével 2014 óta működik nálunk. Különböző bandák, tribute zenekarok és feltörekvő együttesek egyaránt megfordultak már színpadunkon. A 2016 -ban indult Hangfonó koncertsorozatunk sokféle könnyűzenei stílust megjelenít. Létrejöttének célja a budakalásziak és a kistérség lakóinak zenei kívánságait teljesíteni, illetve megismertetni velük a feltörekvő nemzedékek zenéjét. Az itt fellépő művészek produkciói a könnyűzene széles spektrumát átfogják, úgy, mint a funky, a pop, a jazz, a világzene, az etnofolk, a jazzrock. Az Örömzene komolyzenei sorozatunk szintén öt évvel ezelőtt indult. A kezdetektől sikeres sorozat azóta sok-sok koncerttel bizonyította, hogy Budakalászon és környékén nagy érdeklődés mutatkozik az igényes komolyzenei programok iránt. Ennek keretében, igazodva a művelődési ház adottságaihoz – a kamara- és szólóelőadásokat, valamint az ismeretterjesztéssel egybekötött zenei eseményeket részesítjük előnyben. Az évek során koncertet adott itt Eckhardt Gábor, Hlavacsek Tihamér, a Nemzeti Filharmonikusok zenészeiből álló kamarazenekar, Vámosi-Nagy Zsuzsa és Anne Marshall, Fekete Nándor, a Lanner Kvartett, a Four Fathers és mások. A klasszikus hangszerelésű koncertek mellett megjelennek a programban olyan produkciók is, ahol más műfajokban érdekelt zenészek tesznek utazásokat a komolyzene irányába. Jó példa erre a Sárik Péter Trió (jazz, Beethoven) és a Mini Acoustic World (rock, Bartók).   Ahogy a sorozat neve is sugallja, a szervezők azt szeretnék, ha mindenki megtalálná a maga örömét a színvonalas élőzenei koncertekben!

Igazán nem is a műfaji megjelölés a fontos, sokkal inkább az, hogy a közönséget megérintse a muzsika, százszázalékos élőzene szóljon és hiteles előadók lépjenek színpadra. Fontosnak tartjuk még a személyességet, értjük ez alatt azt, hogy a fellépő zenészek a közönséghez közel kerülhessenek mind térben, mind lélekben, és megszülethessen az a bizonyos varázslat.

A cikk a Pilis-Dunakanyar Hírmondó júniusi számának hasábjain olvasható.