A járványhelyzet és annak következményei miatt a Művelődési Ház idei nyári működése is alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Számos zenei sorozatunk pályázati támogatásban részesült, amelyeket sokadik halasztást követően a nyári hónapokban a kiírás szerint meg kell rendeznünk.
A türelmüket és megértésüket megköszönve ezúton jelezzük, hogy az intézményünk szervezésében meghirdetett nyári zenés- táncos programsorozatunk elkezdődött. Valamennyi eseményünk részletes időbeosztása és menetrendje nyomon követhető plakátjainkon, a honlapunkon és a közösségi médiában egyaránt.
A szervezés során minden esetben törekszünk rá, hogy 22 óráig véget érjen az adott program, így a környékbeli, pihenésre vágyó lakókat ne zavarjuk. Előfordul, hogy egy -egy rendezvényünknél csúszás adódik, illetve a fellépők nagy létszáma miatt nem férünk bele a 22 órai időkeretbe. Ezekben az esetekben, kérjük szíves megértésüket és együttműködésüket!
Bízunk benne, hogy hamarosan Önöket is vendégeink közt köszönthetjük!