Megnyílt Külüs László festőművész kiállítása

Megnyílt Külüs László festőművész kiállítása

Tegnap nagy érdeklődés mellett nyitottuk meg Külüs László Barcsay – díjas budakalászi festőművész kiállítását, aki művészeti munkája mellett szakkört vezet nálunk és rajztanárként is tevékenykedik. “A sok hónapos bezártság után újra élőben kiállítást látni, igazán felemelő érzés volt. Végre újra ott állhattunk a képek előtt és hagyhattuk, hogy azok megszólítsanak, meséljenek nekünk. A művész képei pedig mesélnek: az otthonról, a családról, az oktatásról, a festészetről és az egész világról. Külüs László varázslatos eszközei a tiszta alapszínek, azok kontrasztos használata, az absztrakt és figurális elemek vegyítése. Művészetét az ösztönös gesztus és a gyermeki őszinteség jellemzi. A kiállítás az otthon érzését teremti meg bennünk, a látogató a képeket nézve azt érzi, mintha a művészt már régóta ismerné.” – osztotta meg velünk gondolatait Tenk Dóra, a T-Art Alapítvány kurátora, miután megnyitotta a kiállítást.

Az eseményen Benkó Attila intézményvezető köszöntötte a vendégeket és Hidasi Orsolya, a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola díjazott pedagógusa adta elő csellójátékát.

A tárlat megtekinthető a kávézóban július 10-ig.

Gratulálunk a művésznek!