Budakalászon több mint 60-70 éve aktív teniszélet folyik. A helyi teniszpályát a Művelődési Ház szomszédságában az 1900-as évek első évtizedeiben a budakalászi Lenfonógyár építette. Lugosi Károly szívügye volt, neki köszönhetjük, hogy Budakalászon azóta is folyamatosan verseny és tömegsportként is jelen van a tenisz.
A 60-as években a gyár dolgozóinak gyermekei rendszeres teniszoktatásban részesültek, az oktató Pap István volt aki egyébként a gyárban művezetőként dolgozott három műszakban. Amikor délutános volt, az edzéseket akkor is megtartotta, munkaidő kedvezményt kapott. Sok budakalászi gyerek tanult akkoriban teniszezni. Ezekben az években a Megyében szereplő csapat mellett ifjúsági csapat is versenyzett.
1976-ban néhány évi szünet után ismét felnőtt csapat szerveződött a közben a nyugdíjassá vált alapítókból, a közben felnőtt fiatalokból, valamint a fociból kiöregedett viszont a teniszezni hihetetlenül gyorsan megtanuló Czerman István és Szalma Zoltán részvételével. Ez a csapat Bp. IV osztályban indult. A csapat tagjai:
Herendi Lajos
Lugosi Károly
ifj. Lugosi Károly
Wirker László
Pap Ferenc
Lugosi Ferenc
Beck István
Czerman István
Szalma Zoltán
Évről évre bajnokságot nyerve eljutottak a Budapest I. osztályig. Közben többen csatlakoztak a Klubhoz. Feltűnt a pályán a szomszédos kézilabda pályáról a teniszpályára csábított Dorojcsák Laci (mindig ott focizott) a Szentendrei Katonai akadémiáról hozzánk csapódó Kovács András, Horvát Laci, Kovács Miklós, Balog Zoli, és jöttek még a klubéletet látva többen (Horvát Pista, Adorján Péter).
A velük megerősödött csapat éveken keresztül az OB III. osztályban teniszezett egy alkalommal az OB II osztályba is feljutott. 1990-ben meghalt Lugosi Károly. Több mint 30 évig szívügye volt a teniszsport és senki nem tudott úgy a teniszpálya szélére keveredni hogy fél órán belül ne adott volna teniszütőt a kezébe és nem kezdte volna el tanítani. Emlékét a róla elnevezett verseny őrzi, amelyet azóta is minden évben megrendezünk.
A klubélet folytatódott, Karcsi bácsi helyét a pályán Dorojcsák Laci vette át, és ő lett a motorja a következő évek teniszéletének.
Lugosi Ferenc
szakosztály elnök
Forrás: kalasztenisz.hu
Bővebb információ, nyári táborok: