Újra próbál a Rozmaring Táncegyüttes

Újra próbál a Rozmaring Táncegyüttes

Újra próbál nálunk a Rozmaring Szerb Táncegyüttes gyerek- és felnőtt csoportja. A tagok nagyon várták már a személyes találkozást, hiszen november óta csak online beszélgetés és kondíció javító torna keretében látták egymást. Izgatottak a tervezett nyári táborok kapcsán is, hiszen végre népviseletben, színpadon állva táncolhatnak majd a maguk és a közönség legnagyobb örömére.

Az együttes 16 éve alakult, próbáiknak és rendezvényeiknek a Faluház ad otthont. A táncosok és zenészek a szerb folklór rajongói, szabadidejüket a szerb néptánc és népzene tölti ki, hétvégente fellépnek az ország különböző pontjain, rendszeresen tartanak táncházakat és részt vesznek a környékbeli szerb közösség ünnepein, báljain, nemzetiségi rendezvényein. A több, mint 30 tagot számláló felnőtt és gyermekcsoport hetente kétszer próbál, ahol a hétvégi fellépésekre gyakorolnak, vagy új táncokat tanulnak.Rendszeres fellépői a sződligeti mezőgazdasági vásárnak, a lórévi, a csobánkai, a siklósi és a székesfehérvári szerb búcsúnak, a rácalmási Városnapnak és Tökfesztiválnak, az Ajvár fesztiválnak Deszken, és a budapesti Balkán Hangja rendezvényeknek. Évente többször vendégszerepelnek Szerbiában, ezen kívül jártak már Horvátországban, Görögországban, Szlovéniában is.

Repertoárukban több, mint tíz anyaországi, ill. hazai szerb koreográfia szerepel. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minden táncot a tájegységnek megfelelő népviseletben adjanak elő, így Magyarországon egyedülálló népviselet gyűjteményük van, ami attól is különleges, hogy amit lehet, maguk állítanak elő. Nagyon büszkék rá, hogy a szerb nemzetiségi kultúra érdekében kifejtett munkásságukért 2019-ben magas rangú állami kitüntetésben részesültek, a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat vették át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől. Állandó kísérő zenekaruk a környékbeli népzenészekből álló Ruzmarin FolkeStars zenekar. Anyaszervezetük a Ruzmarin Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek elnöke és a felnőtt táncegyüttes vezetője Horváthné Vaizer Enikő, a gyerekcsoport munkáját Kosznovszki Zorica irányítja.