Az Örömzene komolyzenei sorozatunk 2016-ban indult. A kezdetektől sikeres program azóta sok-sok koncerttel bizonyította, hogy Budakalászon és környékén nagy érdeklődés mutatkozik az igényes komolyzenei programok iránt. Ennek keretében, igazodva a művelődési ház adottságaihoz – a kamara- és szólóelőadásokat, valamint az ismeretterjesztéssel egybekötött zenei eseményeket részesítjük előnyben. Az évek során koncertet adott itt Eckhardt Gábor, Hlavacsek Tihamér, a Nemzeti Filharmonikusok zenészeiből álló kamarazenekar, Vámosi-Nagy Zsuzsa és Anne Marshall, Fekete Nándor, a Lanner Kvartett, a Four Fathers és mások. A klasszikus hangszerelésű koncertek mellett megjelennek a programban olyan produkciók is, ahol más műfajokban érdekelt zenészek tesznek utazásokat a komolyzene irányába. Jó példa erre a Sárik Péter Trió (jazz, Beethoven) és a Mini Acoustic World (rock, Bartók). Ahogy a sorozat neve is sugallja, a szervezők azt szeretnék, ha mindenki megtalálná a maga örömét a színvonalas élőzenei koncertekben!
Igazán nem is a műfaji megjelölés a fontos, sokkal inkább az, hogy a közönséget megérintse a muzsika, százszázalékos élőzene szóljon és hiteles előadók lépjenek színpadra. Fontosnak tartjuk még a személyességet, értjük ez alatt azt, hogy a fellépő zenészek a közönséghez közel kerülhessenek mind térben, mind lélekben, és megszülethessen az a bizonyos varázslat.