Nagy érdeklődésre tartott számot interaktív kiállításunk
Az érzékszervek világa – ingyenesen látogatható interaktív kiállítás és játszóház a látásról,
Az érzékszervek világa – ingyenesen látogatható interaktív kiállítás és játszóház a látásról,
Nagy örömünkre szolgál, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium a maximálisan adható egymillió forintos összeggel támogatta a Faluház Autómentes Napok programját.
Az idei “Sétálj Budakalászon” eseményünk keretében 12 helyszínen vártuk a budakalásziakat a város minél alaposabb megismerésére és közösségeink építésére is lehetőséget kínáló programokkal.
A Tour de Kalász városi kerékpáros verseny elismertségét a résztvevők pozitív visszajelzésein túl az is fémjelzi,
Melengető nyárutón, kápráztató fényekben fürödve valósíthattuk meg az első Kalászi Kultúr Piknik programunkat.
Nem először van szerencsénk Budakalászon hallgatni Kollár-Klemencz László zenéjét. Szeptember 11-én az I.
“Jazz itthon és otthon” – ez a címe a Jazzformers együttes koncertjének,
A Faluháznál is csatlakozhatnak a kisdiákok a GyalogBuszozók csoportjához. A GyalogBus –
A csapat kezdeti, leányfalui katolikus és református hívekből, valamint nem hívőkből álló 20–24 fős magja az évek során kiegészült a szomszédos települések (Szentendre,
A szakma kiválóságai, elismert mesterek hozzák el látványműhelyeiket az idei Városnapra.